A minőség nem veled született,csak akkor lehetsz a legjobb,ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt. - Gundel Károly...

2013. február 27., szerda

Zürich-i kenyér


 Igen, megint kenyeret sütöttem! És hoztam, hogy ha még valaki nem próbálta ki ennek a kenyérkének a sütését, feltétlen pótolja. Ízre és állagra, leginkább a mi Erzsébet kenyerünkhöz tudnám  hasonlítani.Receptjét Limaránál  olvastam,  ő is Petrától kapta. Sütöttem már több  adaggal,hol  kisebb, hol nagyobb ,súlyút, mikor hogy:)) Fenti képen látható kenyér, 1/2 kg lisztből, az alsó képen lévő pedig 70 dkg lisztből készült.

 Kovász: 20 dkg liszt, 5 g friss élesztő,130g víz
alaposan kikeverni, és 10-12 órát állni hagyni. ( ha este kikeverjük,reggel már dagaszthatjuk is vele a kenyeret)

Tészta: a kovász, 30 dkg liszt BL 80, 170 g viz, 20 g vaj, 8 g élesztő, 10 g só, csipet aszkorbinsav, 2 ek burgonyapehely.

 Szokásos módon bedagasztjuk a tésztát, letakarjuk és a duplájára kelesztjük,( kb 1 óra). Félidőben egyszer finom áthajtogatjuk. Lisztezett deszkára tesszük, kézzel ellapogatjuk alaposan. Mindkét oldalát behajtjuk egy kicsit, majd fentről elkezdjük  lefelé tekerni, úgy , hogy minden tekerést kissé lenyomkodunk.Sütőpapírral bélelt jénaiba, vagy pataki tálba tesszük,( én is ezt használok),duplájára kelesztjük. Pengével srégen három helyen bevágjuk,vízzel megspricceljük,előmelegített sütőben 230 fokon 30 percig,  majd 200 fokon további 15 percig sütjük.Rácsra tesszük, vagy kétszer itt is megspricceljük egy kis vízzel, és ott hagyjuk, míg teljesen  ki nem hűl.


.
                      Sok sikert hozzá mindenkinek!

3 megjegyzés:

krinsz írta...

Egyik jobb, mint a másik:)

Kati írta...

De jól néz ki:) és tetszik az új fejléced:) Egy olyan konyha nekem is jól jönne:)

Hankka írta...

Nagyon jól néz ki mindkettő, látszik, hogy mennyire finomak! :)